esküdni mertem volna, hogy tegnapelőtt még 2016 volt

Oké, tudom. Egy évig fel se néztem a blogra. Nem ígérem, hogy idén jobb leszek, mert a feltételek nagyjából ugyanazok, mint tavaly, de igyekszem. Hogy mégis legyen valami nyoma 2016-nak idefent, leporoltam a tavalyi évzáró booktag-et, amit tavaly a moly nagyobbik fele kitöltött, a kisebbik pedig masszívan rühellt. Akinek van kedve, érezze magát kíhívva rá, akár a poszt alatt hozzászólásban is szívesen várom a saját listátokat.

Egyébként roppant büszke vagyok magamra, mert rekordot döntöttem, és csak 13 könyvet vettem egész évben. Rossz hír, hogy még így is a végére értem a lakás könyvtároló kapacitásának. Szintén nagyon büszke vagyok rá, hogy Algernon és én már 11 tételt teljesítettünk a Je suis snob  kihíváshoz készült listáról, bár a tizenkettedikbe (Esterházy Harmonia Caelestis-e) még beletörhet a bicskánk.

Persze ez is egy megoldás. 

© Last Lemon Productions Ltd., 2014

Frankfurtot hagyjuk. A németek még mindig nem tudnak kávét főzni.

Teljesítettem tovább a tavalyi könyves fogadalmamat, és végre elolvastam a hivatalos Gerald Durrell-életrajzot. Ez nem tett felhőtlenül boldoggá, de legalább okosabb lettem tőle.

Az idei könyves fogadalmam: várólistacsökkentés, de most komolyan. Még mindig van vagy negyven olvasatlan könyv a polcon. Ha ebből tizenötöt elolvasok, már elégedett leszek.

És akkor az aktualizált booktag:

Read More

Mert ha én tervezek...

No hát, három hónap úgy elrepült, mint a pinty, én meg gazdagabb lettem egy tanulsággal, miszerint: ha arra vársz az írással (bármi megírásával, vagy még inkább: bármivel), hogy előbb majd jól befejezed minden más teendődet, egy francos sort nem fogsz többet leírni, az garantált.

Amúgy meg az van, hogy továbbra sincs ihletem a retró meseposzt megírásához, de reménykedjünk, hogy egyszer majd lesz (hihihi, hahaha). De hogy felrázzam magam a tespedésből, megosztok veletek néhány teljesen összefüggéstelen gondolatot az idei olvasmányaimmal kapcsolatosan, csak mert... csak. Hogy ne unatkozzatok. Vagy hogy öt nap nonstop bejgli- és zserbópusztítás után végre valami konstruktívat is csináljak. Igen, ez sokkal jobban hangzik.

Read More

Most már rögvest, de tényleg

Miután mindent listába szedtem, bedobozoltam, kijavítottam, lefordítottam, kiválogattam, korrektúráztam, elküldtem, összeraktam és stócokba rendeztem, na azután megkapjátok a retró meseposztot, amit beígértem. Az anyag már megvan:

Azért hagytam benne egy rejtélyes darabot is. Bár ha valaki felismeri a csücskéről...

U.i.: A mobilos képszerkesztő szűrői rém furcsák. Csak mondom.

Read More

Itt tényleg sárkányok vannak

Rákaptam arra - feltehetően a hőség miatt: a laptop melegít -, hogy mindenfajta szöveg első vázlatát kézzel írjam meg, több részletben, nem ritkán éjszaka. Aztán amikor vissza akarom olvasni, mindig fogom a fejem: több oldalas kusza szöveg, eszelős áthuzigálásokkal, a margón saját magamnak szóló megjegyzések (olvashatatlanul – ilyenek, hogy „srkorr mnye!!!”; csak legalább tudnám, milyen nyelven gondolkodtam éppen), szóval kész káosz az egész. Szóval most itt ülök három jegyzetlapnyi vázlat fölött, és mire-gondolt-a-költőt játszom saját magammal.

Innen: straydogsbite.tumblr.com

Mivel elkapott iránta a nosztalgia, és egyébként is röhejesen hosszú ideje halogatom, ebben a bejegyzésben Naomi Novik Temeraire-sorozatáról fogok írni. Novik maga is egy nagyon érdekes személyiség, ez a sorozata meg pláne. Már a műfaji besorolással is bajban vagyok. Legyen mondjuk, alternatív történelmi fantasy. Nem egészen pontos, de azért eléggé. Novik gyakorlatilag fogta azokat a dolgokat, amelyeket szeretett: a napóleoni háborúkat, a Vitorlák Korát (és a vitorlás kalandregényeket) meg a sárkányokat, és összegyúrta őket egy valóságba. Lehet, hogy eredetileg abból indult ki, hogy mennyire menő lenne, ha Napóleon és ellenfelei sárkányokkal végrehajtott légicsatákban csapnának össze, de szerencsére nem elégedett meg ennyivel. 

Read More

86. Ünnepi Könyvötnap

Szóval. Könyvhét. Így egy hónappal utána már ideje írni róla, nem?

A tavalyinál több okból is kedvetlenebbre sikeredett nekem az idei könyvünnep, sőt még a vicces sztorik nagy részét is elfelejtettem időközben (kivéve a bankettet - a bankettet nem lehet elfelejteni), úgyhogy nagyrészt a zsákmány ismertetésre fogok szorítkozni.

Read More

Eddig megvolnánk (avagy a poszt-könyvfeszt poszt)

Ilyen posztom sem volt még, de egyszer mindent ki kell próbálni. Amúgy tudom, hogy egy rettenetes perszóna vagyok, aki csúfosan elhanyagolja a blogját (is) - pedig két poszt is félkészen áll január óta, de egyszerűen egyiket sincs agyam befejezni.

Na de. Nita hónapok óta röhög rajtam, mert idén, úgy látszik, én vettem át a helyét a "szerezzünk be elborzasztó mennyiségű könyvet minél rövidebb idő alatt" játékban - nem vicc, eddig 15 vásárolt és 11 ajándék kötetnél tartok, ami különösen mulattató annak fényében, hogy a) nincs több hely a könyvespolcaimon, b) nincs több hely a lakásban további könyvespolcoknak. Most viszont elétek tárom a feszten beszerzett könyvek listáját, és végérvényesen bebizonyítom, hogy én egy komoly, felelősen gondolkodó nő vagyok, aki tud mértéket tartani.

Hallom ám, hogy röhögtök.

Read More

Az vagy, amit olvasol - nyugtalanító, nem?

Mostan akkor legyen egy olyan, hogy metaposzt az olvasnivalóimról és rólam, mert olyan még nem volt. Meg mert hetek óta próbálok összehozni egy épkézláb könyves posztot, de olyan az agyam, mint egy lyukas mogyoró.

Nem olvasok részrehajlóan, legalábbis zsáner tekintetében nem. Időnként valamelyik ismerősöm ingatja a fejét egy sort, miszerint, hihetetlen, hogy én milyen sokféle könyvet olvasok (a feje feletti gondolatbuborékban: "amatőr" - ő bezzeg specializálódott), hogy van nekem erre időm (ugyanott: "naplopó, bölcsész"). Erre azt tudom mondani, hogy gyógyíthatatlanul kíváncsi vagyok, rettentő gyorsan olvasok, és hogy valami elképesztő, mennyi ideje van az embernek, ha nincs élete.

Read More