Itt tényleg sárkányok vannak

Rákaptam arra - feltehetően a hőség miatt: a laptop melegít -, hogy mindenfajta szöveg első vázlatát kézzel írjam meg, több részletben, nem ritkán éjszaka. Aztán amikor vissza akarom olvasni, mindig fogom a fejem: több oldalas kusza szöveg, eszelős áthuzigálásokkal, a margón saját magamnak szóló megjegyzések (olvashatatlanul – ilyenek, hogy „srkorr mnye!!!”; csak legalább tudnám, milyen nyelven gondolkodtam éppen), szóval kész káosz az egész. Szóval most itt ülök három jegyzetlapnyi vázlat fölött, és mire-gondolt-a-költőt játszom saját magammal.

Innen: straydogsbite.tumblr.com

Mivel elkapott iránta a nosztalgia, és egyébként is röhejesen hosszú ideje halogatom, ebben a bejegyzésben Naomi Novik Temeraire-sorozatáról fogok írni. Novik maga is egy nagyon érdekes személyiség, ez a sorozata meg pláne. Már a műfaji besorolással is bajban vagyok. Legyen mondjuk, alternatív történelmi fantasy. Nem egészen pontos, de azért eléggé. Novik gyakorlatilag fogta azokat a dolgokat, amelyeket szeretett: a napóleoni háborúkat, a Vitorlák Korát (és a vitorlás kalandregényeket) meg a sárkányokat, és összegyúrta őket egy valóságba. Lehet, hogy eredetileg abból indult ki, hogy mennyire menő lenne, ha Napóleon és ellenfelei sárkányokkal végrehajtott légicsatákban csapnának össze, de szerencsére nem elégedett meg ennyivel. 

Felismerte, hogy ha egy ekkora téglát dob a tóba (t.i. a sárkányok létezését), az jókora hullámokat fog kelteni. Ha pedig hullámok vannak, akkor ő szörfözni fog. Az alaptézist így tudnám megfogalmazni: ha egy újfajta erőforrást helyezünk a világba, feltételezhetjük, hogy az emberek megpróbálják majd azt felhasználni. Ha pedig az az erőforrás intelligens és bizonyos fokú önrendelkezéssel bír, ő is fel fogja használni az embereket. A kettő kölcsönhatása pedig az egész rendszerre hatással lesz.

Az első kötet (US) borítója.

A legérdekesebb dolog az egész sorozatban – ami átsegít azokon a részeken is, ahol a cselekmény, nos, kevésbé zajlik -, az az, hogy Novik lépésről lépésre beavatja az olvasót ennek a kölcsönhatásnak az eredményeibe. Amit kapunk, az egy olyan világ, ami kulcsfontosságú pontokon más irányt vett, mint annak idején a miénk, és ennek beláthatatlanok a következményei.

A magyar azért jobb lett, nem?

Ennek a szó szerint a szemünk előtt változó világnak a bemutatásához a szerző egy nagyon jól eltalált nézőpontkaraktert választ: William Laurence-t, Őfelsége Reliant nevű fregattjának kapitányát, aki korának tipikus figurája: nemesi származású, szörnyen idealista, rettenetesen brit – azon a kissé merev, minden úgy jó, ahogy van, hiszen ha nem lenne jó, nem úgy lenne módon, ahogy a 19. századi regények ezt a típust általában lefestik. Laurence nagyjából az első fejezet közepéig marad a Reliant kapitánya, egy, a tojásból frissen kikelt sárkányfióka ugyanis merőben szokatlan módon kiválasztja magának, hogy a továbbiakban az ő társa legyen. Laurence ezzel bekerül egy olyan világba, aminek a létezéséről ugyan eddig is tudomást vett, de azért gondoskodott róla, hogy ez a tudomás ne legyen valami alapos. Innentől kezdve szinte csak olyan élmények érik, amik alapjaiban rengetik meg a világról alkotott képét – de tényleg; amikor az egyik sokkból magához térne, jön a következő. Semmi nem tudja ellenben kikezdeni a lehetetlen becsületkódexét. Ennek a két dolognak a kombinációja aztán sorra sodorja a leghülyébb helyzetekbe. Persze azért a talpára esik. Nos. A legtöbbször. Vagy a talpára küzdi magát; esetleg a talpára rángatja valaki. (Magáról a sorozat cselekményéről egyébként spoiler nélkül csak annyit tudok mondani: a szereplők a Napóleonnal folytatott háborút vívják. Nagy vonalakban, és elég ráérősen. Közben időnként magánéleti válságaik támadnak. A sárkányok menet közben az égvilágon mindent megkérdőjeleznek.) 

A sorozat kb. összes sárkányfajtája. Kattra nagyobb lesz. © Megan Getrum

Persze ez mind nem lenne elég, ha nem lennének a sárkányok, akik ugye az egész koncepció velejét képezik. Novik jókora adag energiát fektetett abba, hogy a lehető legalaposabban, leglogikusabban és legszínesebben kidolgozza a sárkányok természetrajzát: minden földrésznek megvan a maga sajátos sárkány-faunája, a maga sajátos sárkány-ember társadalmával. Maguk a sárkányok pedig nemcsak méretben, színben és egyes különleges képességekben különböznek*, hanem mindegyikük külön egyéniség. A sárkány szereplők ugyanolyan rangon vannak kezelve, mint az emberiek: összetett figurák, saját történetívük van, önállóan fejlődik (vagy épp hogy nem fejlődik) a jellemük. Novik sárkány-koncepciója amúgy alapvetően nem távolodik el messzire az általunk ismert „alap” sárkány-archetípustól: ezek a sárkányok is szeretik a csillivilli cuccokat (birtokolni és felhalmozni, ha tehetik), ugyanakkor viszont a legnagyobb kincsük a kapitányuk, akihez szinte a kizárólagosságig menően kötődnek. Ez az egyszerre kedvenc tesó/szülő-gyerek/birtokló és birtokolt viszony (ami ráadásul kölcsönös!) az olvasó szempontjából számtalan szórakoztató helyzetet kínál.

Az emberi karakterekkel sincs különösebb gond, kezelhető méretű, változatos, többnyire kedvelhető szereplőgárdát mozgat a könyv, igen jól sikerült mellékszereplőkkel. A fiúnemű olvasók szoktak ugyan panaszkodni, hogy Laurence állandó tépelődése milyen fárasztó – hát, nem tagadom, kell hozzá ideg, de olyan szórakoztatóan tud szenvedni, hogy megéri kitartani mellette.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akik jól tűrik, hogy nem mindig pörög a cselekmény. A szereplők a történet során alapvetően az alábbi cselekedeteket folytatják: a) harcolnak, b) utaznak valahova, hogy ott harcoljanak, c) intrikákban vesznek részt, d) utaznak valahova, hogy ott intrikákban vegyenek részt, e) vitatkoznak, f) gondolataikba merülnek/ mentálisan élveboncolják magukat (ez jobbára Laurence). Ebből következik, hogy a cselekmény néha akár fél kötet hosszan is a fejekben játszódik. De nem kell elcsüggedni: előbb-utóbb akad gyors és meglehetősen összetett csata- és más akciójelenet is.

Azoknak, akik szeretik továbbgondolni a dolgokat. Valamint nem bánják az alternatív történelmi víziókat, és esetleg ismerik Jared Diamond könyveit.

Sárkányrajongóknak. Mondjuk hallottam már olyan véleményt is, hogy Novik sárkányai semmi újat nem nyújtanak McCaffrey sárkányai után, de e kérdésben nem tudok nyilatkozni.

A száraz-, valamint az akasztófahumor kedvelőinek. Granby szövegeit imádni fogják.

Azoknak, akik tudnak angolul. A negyedik kötet után ugyanis angolul kell folytatniuk a sorozatot: az Agave feladta a magyar kiadást.

Kinek nem ajánlom?

Türelmetleneknek. De tényleg.

Azoknak, akik idegesek lesznek attól, hogy „de ez a valóságban nem így történt!”.

Tériszonyosoknak. Három szó: marha sok légicsata. Időnként lepotyog pár ember.

Azoknak, akik csak az olyan karaktereket szeretik, akik pont úgy gondolkodnak, mint ők. Valamint azoknak sem, akik nem szeretnek a sajátjuktól eltérő kultúrákról olvasni.

Azoknak, akiket hidegen hagynak a sárkányok. ???Miért???

*További látványos és informatív fanart található például itt és itt.