Eddig megvolnánk (avagy a poszt-könyvfeszt poszt)

Ilyen posztom sem volt még, de egyszer mindent ki kell próbálni. Amúgy tudom, hogy egy rettenetes perszóna vagyok, aki csúfosan elhanyagolja a blogját (is) - pedig két poszt is félkészen áll január óta, de egyszerűen egyiket sincs agyam befejezni.

Na de. Nita hónapok óta röhög rajtam, mert idén, úgy látszik, én vettem át a helyét a "szerezzünk be elborzasztó mennyiségű könyvet minél rövidebb idő alatt" játékban - nem vicc, eddig 15 vásárolt és 11 ajándék kötetnél tartok, ami különösen mulattató annak fényében, hogy a) nincs több hely a könyvespolcaimon, b) nincs több hely a lakásban további könyvespolcoknak. Most viszont elétek tárom a feszten beszerzett könyvek listáját, és végérvényesen bebizonyítom, hogy én egy komoly, felelősen gondolkodó nő vagyok, aki tud mértéket tartani.

Hallom ám, hogy röhögtök.

Pedig összesen három könyvet vettem a feszten, és ebből kettőt a Librotrade ötszáz forintos kosarából túrtam ki (mindkettőt az elmebeteg fülszöveg miatt választottam). Az egyik az Animal Crackers, egy novellagyűjtemény a Hannah Tinti nevű amerikai szerzőtől, akiről soha életemben nem hallottam, de minél tovább olvasgatom a honlapját, annál szimpatikusabb. Amúgy a zsiráfos mondatnál vesztettem el az önkontrollt, és indultam a pénztár felé, ha valakit érdekel.

A másik egy David Mitchell kötet: a talányos című number9dream. Ennek konkrétan háromszor olvastam el a fülszövegét, és a szavak még akkor sem álltak össze értelmes egésszé, szóval vagy jó lesz, vagy szürreális - vagy mindkettő; ezen a ponton nekem már teljesen mindegy. A Felhőatlasz révén szép emlékeket őrzök a szerzőről, plusz Juci is jókat írt a kötetről, így aztán bizakodom.

A harmadik zsákmányom a Lavondyss volt, mert körülbelül azóta várom, hogy becsuktam a Mitágó-erdőt.

Szinte hallom, hogy kollektíven felszisszentek - legalábbis azok, akiknek volt balszerencséjük öt percnél hosszabb időt a társaságomban tölteni a fesztet megelőző hetekben. És a Beowulf? Amiért tavaly november óta nyafogsz? Azt csak úgy otthagytad? Mi történt, megették az agyadat? Nem találtad meg az Európa standját, vagy mi? A bejárat mellett volt, ennyire még te sem lehetsz hülye.

Nos, az van, hogy nem vettem meg a Beowulfot, mert megkaptam ajándékba. Hehe. Szintén ajándék volt A párizsi építész Charles Belfoure-tól. Azon az alapon választottam, hogy egészen egyszerűen nem lehet nyomasztóbb, mint Jo Walton Farthing-ja.

Ennyit bűneimről. Egészen büszke vagyok magamra, hiszen nyolc könyvre csorgattam a nyálam a fesztiváli megjelenések közül, és ehhez képest jól teljesítettem. De ez mind mellékes ahhoz képest, hogy ismét rá kellett hogy jöjjek, hogy bakter, nekem vannak a legeslegjobb barátaim a világon. Akik képesek voltak sorban meglátogatni (akár minden egyes nap), vagy ha nem tudtak, akkor bátorító üzeneteket írni, akik sütit hoztak nekem, vállon veregettek, megöleltek, megkérdezték, hogy jól vagyok-e, nincs-e szükségem valamire, türelmesen elviselték, hogy nem tudok teljes energiával figyelni rájuk, vagy hogy egy mondat közepén el kell rohannom, akik az én kedvemért beültek olyan programokra, amikre maguktól talán nem tették volna, cuki kisbabát kölcsönöztek terápiás céllal, felajánlották, hogy sört csempésznek be nekem, vagy hogy segítenek eltüntetni a hullákat, és egyáltalán, akik ötcsillagos emberi lények. Amúgy dunsztom nincs, mivel érdemeltem ki őket, de inkább nem feszegetem a kérdést. Egy nap majd mindannyiukról elnevezek egy, öhm, hát, ahogy a dolgok jelenleg állnak, valószínűleg macskát.

Szóval köszönöm. Ubi amici, ibi opes.

U.i.: Amúgy szerintem én szereztem be a feszt legmenőbb könyvjelzőit: egy fából készültet az Antall József Tudásközponttól - egy kvízt kellett érte kitölteni -, csinos és remek illata van; valamint az alábbi három darabot a Könyvmolyképzőtől: