86. Ünnepi Könyvötnap

Szóval. Könyvhét. Így egy hónappal utána már ideje írni róla, nem?

A tavalyinál több okból is kedvetlenebbre sikeredett nekem az idei könyvünnep, sőt még a vicces sztorik nagy részét is elfelejtettem időközben (kivéve a bankettet - a bankettet nem lehet elfelejteni), úgyhogy nagyrészt a zsákmány ismertetésre fogok szorítkozni.

Szokás szerint a Librotrade ötszáz forintos kosarával nyitottam és zártam is, így szereztem be rögtön csütörtökön a Captain Alatriste-t, rettentő vicces kötésben. Borzasztóan tetszik nekem eddig ez a sorozat: amolyan erősen fékezett habzású, ámde igen hangulatos spanyol Dumas-hommage, bár idegesítően kis adagokban porciózva. A másik fogás ugyanebből a kosárból a The Gargoyle volt, hétfőn. A fülszöveg alapján az alaphelyzet a fable-i "két magányos lelki roncs összeadja a negatívumait" fordulattal írható le a leginkább, csak több droggal, reinkarnációs flashbackkel és vízköpővel. A magyar változat annak idején kapott bőven hideget és meleget is - majd meglátjuk.

Az Ad Astránál kihalásztam a Nagy Sárga Dobozból az Erdőlakókat, azzal a jelszóval, hogy sosem lehet tudni, meg különben is, annyira ritka a képileg, kötésileg és szövegileg is igényes, a természetről szó gyerekkönyv mostanában, hogy arra a kevésre akkor kell lecsapni, amikor belebotlunk. Másnap vissza is mentem még pár darabért, ajándékul különböző ifjú ismerősöknek.

A borító ígéretes.
De a Szivarhajóé is az volt!

Beszereztem még László Zoli Egyszervoltját az Agavétól - nagyjából a megjelenése óta szemeztem vele, de lutrinak tartottam, és kivártam, amíg lebukik a könyvheti ötszázas dobozba. Ez egyébként gyanúsan hamar megtörtént. Jövő héten elviszem nyaralni, és megmérettetem: remélem, legalább a borító ígéretéig felér.

Lett még Horgonyhelyem és A gólem és a dzsinnem a GABO-tól, előbbit soron kívül dedikálta nekem Moskát Anita, akit egészen egyszerűen muszáj látatlanban szeretnem, mert annyira kedvesen izgul minden egyes dedikálása és író-olvasó találkozója előtt, annyira őszintén el van képedve attól, hogy neki rajongói vannak, és nem utolsósorban annyira okos dolgokat mond, hogy ki van zárva, hogy rossz író legyen. Mindkét kötet premisszája remek, alig várom, hogy rájuk kerüljön a sor az olvasandók közül.

Az utolsó beszerzés A fájdalom minisztériuma volt, a L'Harmattan kosarából. Mióta 2006-ben felfedeztem magamnak Slavenka Drakulič-t, tervben volt, hogy több kortárs délszláv női szerzőt olvassak - csak hát én meg a terveim, ugye. Mondjuk, tavaly végre elolvastam A tigris asszonyát Téa Obreht-től, ez legalább már haladás. De ezzel együtt már két olvasatlan Dubravka Ugrešić lapul a polcon, így ideje lesz belehúzni.

Kulka. 'Nuff said.

A kisfőnökömtől szülinapi ajándékként megkaptam Gemmell Árnyjáróját - az eddig olvasott Gemmel-kötetekhez képest csalódás volt, de a Drenai Saga még mindig addiktív. Szerencsére van még pár olvasatlan kötet belőle.

Ja, vettem három DVD-t is, mert nyilvánvalóan annyi, de annyi szabad polchelyem van, hogy most feltétlenül el kell kezdenem még DVD-ket is gyűjteni. Úgyhogy a közeljövőben lesz minimum három filmes estém is,  A suszter, szabó, baka, kémmel, a Felhőatlasszal, és a látatlanban is kedvenc A berlini követtel. Mindhárom a Líra hibája, mert miért kellett még DVD-ket is kihozniuk a térre, és főleg, miért kell nekik bankkártyát is elfogadniuk?!

Külön bekezdés jár Gabye-nak, valamint a csokis sütijeinek és a mini kakaós csigáinak, amikkel önzetlenül és segítőkészen ellátott, mentális egyensúlyomat támogatandó. Aznap valahányszor valaki felbosszantott, megettem egy sütit, kéjelegve a gondolatban, hogy mindazoknak, akik felbosszantottak, nincs sütijük, haha, lúzerek. 

Nem túlságosan érett problémakezelés, de még mindig jobb, mintha első késztetésemnek engedelmeskedve inzultáltam volna őket egy napernyővel. Köszi, Gabye :)