Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

néhány könyv januárból

Új taktikám, hogy rendszeres írásra szoktassam magam: a havi mazsolázó. Nem az összes, amit a hónapban olvastam, de néhány, amiről van mit mondanom. A folytatásban szó lesz egy századfordulós kanadai szerző biográfiájáról, egy memoársorozatról, amely az ötvenes évek Londonjának kikötői negyedébe kalauzolja az olvasót, egy háborús regényről amelynek a szerzőjét nálunk csak úgy ismerik, "ja, aki a Lassie-t írta", a svéd néplélekről és egy indiai-brit-görög receptgyűjteményről. Mindez természetesen a szokásos, a témához zavarbaejtően nem kapcsolódó fejléckép kíséretében.  Az új évbe Mary Henley Rubio Lucy Maud Montgomery-ről írott monumentális monográfiája vezetett át. Rubio tudományos munkásságának Montgomery áll a középpontjában, részt vett az írónő naplóinak sajtó alá rendezésében, kritikai kiadások és esszékötetek szerkesztésében. Ezt a kötetet húsz esztendei kutatással alapozta meg, az eredmény pedig lenyűgöző - még ha nem is feltétlenül olvasóbarát. A kép, ami kötetből kir

The Next Thursday Next



Jasper Fforde - Egy regény rabjai (Thursday Next 2.) (Cor Leonis, 2013)

Az egyetlen ok, amiért két napig tartott elolvasni ezt a könyvet, az az volt, hogy a környezetem érthetetlen módon ragaszkodott ahhoz, hogy reggelente munkába menjek. Másfelől viszont így legalább kitartott két napig. Hmm. Nem is tudom, mit gondoljak erről.

Na de. A könyvről.

Aki nem olvasta volna az előző kötetet (tényleg?), annak legalább a hátteret megpróbálom vázolni. Fforde teremtett világa az általunk ismert világ egy alternatív történelmű változata, ahol Wales népköztársaság, a teljes világgazdaságot a kissé nagyon korrupt Góliát Konszern uralja, a nagypapa-paradoxon szinte csak vicc, a kacsák úgy, ahogy van, kihaltak (viszont klónozhatsz magadnak házidodót), és, ami a legjobb, valamilyen ismeretlen okból mindenki öl-hal az irodalomért. A főszereplő, Thursday Next az Irodetnek becézett különleges szolgálati osztály ügynöke, aki az előző kötetben leszámolt az Acheron Hades nevű alternatív erkölcsű szuperbűnözővel, hozzáment élete szerelméhez és véletlenül happy endre változtatta a Jane Eyre befejezését. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Kicsit aggódtam, hogy egy ilyen idilli állapotból hogy fog Fforde az előző kötethez méltó bonyodalmat kreálni, de mint kiderült, felesleges volt. Thursday az Irodet ügyeletes celebje - és méltóképen rühelli a pozíciót; a főnöke fúj rá, mert az osztály egész éves költségvetése ráment a Jane Eyre-esetre; a férjét zsarolási célból kitörli az időből a Góliát, őt magát pedig bizarr véletlenek sorozataival próbálja meg eltenni láb alól valaki.

Legyen elég ennyi ízelítőnek. Nem valószínű, hogy bárki, aki nem olvasta az első részt, a) elolvas egy bejegyzést a második részről, és b) pont az én verbális zsenialitásom miatt fog kedvet kapni hozzá. Aki viszont olvasta az első részt, úgyis meg van véve kilóra.

Most jön a SPOILER.

Emberek, Fforde zseniálisan elmebeteg. Én már az Irodet koncepciójára is irigykedtem anno (álomkarrier, továbbra is), de a könyveken belül működő önszabályozó/rendfenntartó ügynökség, a Juriszfikció még ezen is túltesz. Aminek - és ezt csak mellékesen jegyzem meg - a főhadiszállása egy könyvtár, ahol még a soha meg nem született könyvek is állományban vannak, és ahol a Fakutya a könyvtáros.*

Továbbra is rajongok a hűséges, megbízható, kissé mániás Bowden Cable-ért, aki ebben a kötetben éppen a humorérzéke fejlesztésén dolgozik, természetesen a hozzá illő tudományos komolysággal.

Továbbra is tetszik a mód, ahogyan Fforde a főszereplőjét írja. Valahol azt olvastam, hogy Thursday férfias narrátor, és emlékszem, hogy napokig bosszankodtam felette. Thursday pragmatikus jellem, saját magára kevés szót veszteget - ez azonban nem jelenti azt, hogy ne reflektálna önmagára. Szépítés nélkül beismeri az olvasónak, amikor kicsinyes és irracionális, amikor bőg a pasija miatt, amikor elbaltáz dolgokat - és tényleg, néha egészen komolyan, emberéletre menően elbaltáz dolgokat, és utólag soha nem próbálja magát kimagyarázni belőle. Verbálisan takarékos narrátor, nincsenek felesleges leírásai, cselekedtetve mutat be más embereket, nem elemez mindent halálra. Ha ezt valaki férfias narrációként kívánja felcímkézni, legyen, de fenntartom a jogot, hogy kiröhögjem az illetőt.

Bökő még mindig nagyon szórakoztató. Kíváncsi leszek Cindy-re, a barátnőjére. Next nagyi felettébb gyanús nekem, remélem, nem alaptalanul, mert tetszik a gyanúm. Tetszett, hogy Thursday édesanyja, Wednesday kapott némi mélységet, Next ezredes (vajon megtudjuk valaha a keresztnevét?) pedig ismét hozta a formáját. De azért, emberek, így rám hozni a frászt a 33. fejezetben... 

Itt és most kijelentem, hogy a jövőben a Cor Leonis akár a depressziós hörcsögöknek szánt önsegítő kiadványok terjesztését is felveheti a kiadói profiljába, de egészen addig, amíg folytatják a Thursday Next-könyvek kiadását, én bármilyen fórumon hajlandó leszek kiállni mellettük. Ez a kijelentés mondjuk nyilván nem fogja extázisba ejteni őket, de gondoltam, azért leszögezem a tényt.


*Nem különösen lényeges, de nagyon vicces úgy olvasni a fordítást, hogy tudod, hogy az eredeti, Carrol-féle Fakutya valójában macska. Szinte átsüt a szövegen a macskaság. Szegény TTB, mennyit szenvedhetett fordítás közben... :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jó kis szórakoztató poszt lett. :)
    Épp most fejeztem be a könyvet, és hasonlóan éreztem. De soká lesz a 3. kötet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohó. Egy olvasó! Köszönöm, örülök, hogy tetszett. És igen, messze még a következő kötet...

      Törlés
    2. :D A Molyon nézegettem, hogy ki olvassa már, úgy találtalak. ;)

      Törlés

Megjegyzés küldése