Holmes, újratöltve

Persephone kedvéért lássuk hát az ígért élménybeszámolót...

Asylum's Sherlock Holmes (2010)

Előrebocsátom, hogy ez a film nem jó. Sem mint film, sem mint adaptáció, egyáltalán, igen kevés olyan értéke van, amiért általában leülünk megnézni egy filmet.

Talán mondanom sem kell, hogy hibbant lévén az első perctől az utolsóig imádtam.
Ahhoz, hogy teljes valójában átérezhessünk ennek a filmnek a tökéletesen agyahagyott nagyszerűségét, érdemes némi háttér-információval rendelkeznünk a keletkezését illetően.

Az Asylum Productions egy amerikai filmgyártó- és forgalmazó cég, amely több mint egy évtizede forgat egyenesen videóra készülő, alacsony költségvetésű filmeket. Ezek a filmek úgynevezett mockbuster filmek, vagyis az aktuális év egyik nagy kasszasikernek ígérkező (blockbuster) filmjének koncepciójára építve azok farvizén eveznek. Az Asylumnak köszönhetjük például a Gyilkos cápa vs. óriáspolip című klasszikust, amely, biztos vagyok benne, maradandó emlék mindazok számára, akik voltak olyan balfékek, hogy megnézték. A filmek rohammunkában készülnek, a szinopszistól a bemutatásig általában nem telik el négy hónapnál több. Az előkészítő munkálatokra például állítólag két hét jut. Engem személy szerint az lepett meg, hogy a forgatókönyv megírására egy hónap – ebből szerintem egy hét az írás, a maradék háromban kanasztáznak. Ilyen előfeltételek mellett természetesen nem Oscar-esélyes filmek kerülnek ki a stúdióból, ennek ellenére – ezt figyeljétek – az Asylum még sosem készített veszteséges filmet.
Mint azt bizonyára kitaláltátok, ennek a filmnek az ihletője a 2009-es Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes volt. Ritchie elég korán kijelentette, hogy radikálisan új szemléletű, akció-orientált és természetfeletti elemekkel feldobott feldolgozást készít. Az Asylum ezt meghallván, gondolom, rögtön úgy döntött, hogy ha Ritchie úgy, akkor ők akkor még úgyabb.

Ennek illusztrálására nézzük a film legelső jelenetét. Snitt: brit kereskedőhajó suhan a tengeren. Egyszer csak bekapja egy óriáspolip.

Nem viccelek.

Ez az az ügy, amelyre a nagy Sherlock Holmes-nak fényt kell derítenie a következő másfél órában. A nagy Sherlock Holmes egyébként körülbelül százhatvan centi mély, úgy néz ki, mint a Télapó egyik manója, és olyan a hangfekvése is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy egészen újszerű megközelítése a karakternek. Holmes-t egy Ben Syder nevű színész játssza, akinek ez az első filmes szerepe, így diplomatikusan csak annyit mondok róla, hogy később valószínűleg többet is mutat majd. Holmes a film nagy részében vagy mindentudóan mosolyog, vagy azon dolgozik, hogy az idegösszeomlásba kergesse Watsont. Ez egyébként egész jól megy neki. Watson permanens homlokráncolás közepette követi Holmes-t jelenetről jelenetre (nyilván az dúlta fel ennyire, hogy az öltöztetők az istennek sem találtak rá illő mellényt), leereszkedik egy függőleges sziklafalon, végigkerget egy velociraptort egy beazonosíthatatlan erdőn, majd rövid időre belezúg egy vasszűz-külsejű androidlányba.*

Még mindig nem viccelek.

(Annak a kedvéért, aki eljutott eddig, és még mindig meg akarja nézni a filmet – SPOILER következik.)

Bár a világért sem szeretnék senkit megfosztani az élménytől, hogy maga fedezze fel a cselekmény apróbb részleteit, az olcsó hatásvadászat kedvéért azért elárulom, hogy miután átküzdötték magukat számtalan tökéletesen érdektelen párbeszéden és furcsa díszleten, Holmes és Watson végül felfedezik, hogy a polipok, velociraptorok és más hasonlók mögött egy Vasember-jelmezes fazon áll, aki – minő meglepetés – a Birodalom és a királynő ellen tör. Az utolsó jelenetekben a jó és a rossz erői egy látványos légicsatában csapnak össze a londoni háztetők felett (hőlégballon vs. tűzokádó robotsárkány), miközben Watson megpróbálja megakadályozni, hogy egy női Terminátor felrobbantsa a Buckingham-palotát.

Ja, és kiderül, hogy Sherlock valódi neve Robert.

Csak hogy lássátok, mire gondolok

Most őszintén, lehet egy ilyen kaliberű vasúti katasztrófát legalább egy kicsit nem szeretni?

Természetesen lehet, de annak, aki megnézte a filmet, és utána hangosan panaszkodik, hogy mennyire rossz volt, csak azt tudom mondani, hogy aki megvesz egy Sherlock Holmes című filmet, aminek a borítóján egy dinoszaurusz, egy sárkány és egy, a Temzéből

 előkacskaringózó óriáspolip látható, az ne panaszkodjon, ha nem egészen azt kapja, amire a cím alapján számított.

Nem hiszem, hogy még egyszer rá lehetne venni, hogy megnézzem, de tény, hogy végigvihogtam másfél órát a segítségével, és egyetlen agysejtemet sem kellett használnom. Meglepően relaxáló volt.

A kíváncsiaknak több információ: http://www.imdb.com/title/tt1522835/

*Watsont egyébként Gareth David-Lloyd alakítja, akinek őszintén még azt is megbocsátanám, ha egy filmben csupán a telefonkönyv felolvasására szorítkozna. Az ő és a főgonoszt domborító Dominic Keating alakítása menti meg a nézőt attól, hogy idő előtt kiszúrja a saját szemét egy golyóstollal – már amikor a forgatókönyv lehetőséget biztosít számukra, hogy alakítsanak valamit.