 |
| © Charles M. Schulz |
Könyvértékelést írni nehéz. Annyira, hogy én például sokszor neki se állok. De könyvértékelést
olvasni sem mindig könnyű. Nem azért, mert minden értékelés szubjektív (még az is, amit a szerzője hűvösen tárgyilagosnak tart), hanem mert sok olvasó mintha nem gondolkodna el rajta, hogy mi az, amit jogosan lehet számon kérni a történettől vagy a szerzőtől.
Az alábbiakban néhány kedvenc példám következik. A jogász olvasók kedvéért előre leszögezem, hogy emlékeimre/mások emlékeire támaszkodva írtam őket össze, egyiket sem egy konkrét értékelésből idézem. De valahol, valamikor mindegyikre láttam példát.
1. Inkorrekt, de védhető:
"Nem ilyennek képzeltem el a borító/fülszöveg/bármi alapján..."
Tény, hogy a honi könyvkiadás időnként igen meredek borítókkal és fülszövegekkel áll elő, de prekoncepciót számon kérni a szerzőn sportszerűtlen.
"Nem olyan, mint a szerző korábbi könyvei..."
Tudom, hogy ez egy sokkoló koncepció, de a szerzők is emberek. Változnak. Sőt, az olvasó is változik közben. Szomorú, de előfordul az ilyesmi.
"Nem tudtam azonosulni a főszereplővel..."
Ez egy nagyon, nagyon érdekes probléma, és ezt most minden irónia nélkül mondom. Mert igenis jó, ha a főszereplővel könnyű azonosulni, ha úgy érzem, hogy a problémái az én problémáim, ha pont úgy gondolkodik, mint én, ha egyforma a humorunk. Az a mű, aminek a főszereplőjével azonosulni tudok, erőfeszítés nélkül szórakoztat és kikapcsol. Mi ebben a rossz?
Semmi. Csak éppen az irodalomnak - elvileg - nem csak a szórakoztatás a célja. Az irodalom jó esetben empátiára kényszeríti az olvasót: arra, hogy belehelyezkedjen más bőrébe, megéljen másféle életeket, mint a sajátja, megismerjen magától gyökeresen eltérő embereket. Nem kell, hogy feltétlenül
megértse őket, pláne nem kell, hogy
azonosuljon velük - ahogy H. mondta, "nem akarok azokkal az olvasókkal találkozni, akik
Humbert Humberttel azonosulni tudnának". Nabokov mondjuk nyilván egy szélsőséges példa, de a lényeget értjük, nem?
Nem gond, ha valaki azért olvas, hogy önmagát megtalálva a könyvben kikapcsolódjon. A gond az, ha valaki csak ezért olvas, és az olvasmányai egy óriás visszhangkamrát képeznek körülötte. Nem gond, ha valaki csak egy műfajban olvas, mert az mozgatja meg a fantáziáját. A gond az, ha valaki műfajtól függetlenül csak egyfélét olvas. Hadd ne fejtsem ki, miért.
2. Inkorrekt:
"Hosszú." (regények esetében) és "Rövid." (novellák esetében)
Nem mondjátok.
"Nem szeretem, ha egy könyvben..."
Ennek számtalan verziója van. Csak akkor inkorrekt, ha az illető előre tudta, hogy a könyvben, mondjuk, gumiegerek lesznek, mert az a címe, hogy "A gumiegerek hajnala", esetleg a fülszöveg úgy kezdődik, hogy "Ez a történet a gumiegerekről szól...". Hiába, van aki szeret szenvedni.*
"Nincs köze a valósághoz."
Az előző önálló altípusa. Eddig még csak és kizárólag olyan fantasy- vagy scifi-kötetek értékeléseiben láttam, amelyeknek már a borítóján is egy bazi nagy sárkány/űrhajó virít. Vajon mire számítottak?
3. Egyéb
Végül pedig néhány olyan fordulat, amely általában azért kerül az értékelésbe, mert olyan okosan hangzik, meg manapság szokás erre panaszkodni. Ezeket én az alábbi módon szoktam dekódolni:
"Túlírt" = jelzők vannak benne.
"Túl PC" = a nézőpontkarakter nem harmincas éveiben járó, fehér, hetero férfi; és/vagy: kettőnél több olyan mellékszereplő van benne, aki nem felel meg ennek a leírásnak, és ennek ellenére mégsem comic relief/sidekick/romantikus partner.
"Lassú" = leíró részek vannak benne.
"Problematikus" = kényelmetlenül érzem magam tőle.
Nagyjából ennyi, bár később eszembe juthat még néhány gyöngyszem. Nektek mi a kedvenc kritikátok?
*Itt eredetileg az egyik cserekapusunknak egy erősen korhatáros erdővel és a benne való testedzéssel kapcsolatos megjegyzését idéztem, de nem bírta volna el a monitor.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése