Ford Madox Ford: Parade's End (BBC Books, 2012)
"Parade's End is virtually alone of the male
writing of the 1920s in affirming the ascendance of women and advocating a
course of graceful withdrawal from dominance for men."
--- David Ayers
Nem is tudom, hol érdemes elkezdeni egy bejegyzést
a Parade's End-ről. Talán a felszínes tényeknél. Igen viharos volt a viszonyom ezzel a könyvvel. Egyfelől, mert akkora, mint egy tégla, így igen nehéz magaddal hurcolászni, de egy idő után már az is kihívást okoz, hogy az olvasása közben milyen testhelyzetet vegyél fel. Másfelől mert tele van olyan szavakkal, amiket szerintem utoljára kb. Ford használt egy irodalmi narratívában. Harmadfelől mert a szorgosan alkalmazott stream of consciousness technika illetve a szintén gyakori időbeli ugrások miatt tíz körömmel kell kapaszkodni olvasás közben, nehogy lemaradj. Többek közt ezen okokból rendszeres időközökben az agyamra ment a könyv, ilyenkor marokszámra pörgettem át a lapokat, csak hogy egy kis szünet után visszatérjek ugyanarra a pontra, és mély élvezettel olvassam el azt, amit az imént agresszívan átlapoztam. Szóval így valahogy.
De megéri. Mármint az összes szenvedés. Kapsz érte
jó szereplőket - igazi, háromdimenziós, szerethető-utálható szereplőket - egyszerre
fogod szeretni és utálni őket, csak szólok - társadalomrajzot és társadalomkritikát
egyszerre, lövészárok-lélektant, oldalakon át tartó filozofálgatást, aprólékos,
bonyolult nyelvezetet, meg ilyesmiket.
Nem fogsz kapni romantikát - vagy legalábbis nem annyit, mint amennyit
feltételeznél a fülszöveg alapján -, és pörgős cselekményt sem.
Bocs. De jobb az ilyesmit előre elmondani.
