Rákaptam arra - feltehetően a hőség miatt: a laptop
melegít -, hogy mindenfajta szöveg első vázlatát kézzel írjam meg, több
részletben, nem ritkán éjszaka. Aztán amikor vissza akarom olvasni, mindig
fogom a fejem: több oldalas kusza szöveg, eszelős áthuzigálásokkal, a margón
saját magamnak szóló megjegyzések (olvashatatlanul – ilyenek, hogy „srkorr
mnye!!!”; csak legalább tudnám, milyen nyelven gondolkodtam éppen), szóval kész
káosz az egész. Szóval most itt ülök három jegyzetlapnyi vázlat fölött, és
mire-gondolt-a-költőt játszom saját magammal.
Innen: straydogsbite.tumblr.com |
Mivel elkapott iránta a nosztalgia, és egyébként is
röhejesen hosszú ideje halogatom, ebben a bejegyzésben Naomi Novik Temeraire-sorozatáról fogok írni.
Novik maga is egy
nagyon érdekes személyiség, ez a sorozata meg pláne. Már a műfaji besorolással
is bajban vagyok. Legyen mondjuk, alternatív történelmi fantasy. Nem egészen
pontos, de azért eléggé. Novik gyakorlatilag fogta azokat a dolgokat, amelyeket
szeretett: a napóleoni háborúkat, a Vitorlák Korát (és a vitorlás kalandregényeket) meg a sárkányokat, és összegyúrta őket egy valóságba. Lehet,
hogy eredetileg abból indult ki, hogy mennyire menő lenne, ha Napóleon és
ellenfelei sárkányokkal végrehajtott légicsatákban csapnának össze, de
szerencsére nem elégedett meg ennyivel.
Felismerte, hogy ha egy ekkora téglát
dob a tóba (t.i. a sárkányok létezését), az jókora hullámokat fog kelteni. Ha
pedig hullámok vannak, akkor ő szörfözni fog. Az alaptézist így tudnám
megfogalmazni: ha egy újfajta erőforrást helyezünk a világba, feltételezhetjük,
hogy az emberek megpróbálják majd azt felhasználni. Ha pedig az az erőforrás intelligens és bizonyos fokú önrendelkezéssel
bír, ő is fel fogja használni az embereket. A kettő kölcsönhatása pedig az
egész rendszerre hatással lesz.
Az első kötet (US) borítója. |
A legérdekesebb dolog az egész sorozatban – ami
átsegít azokon a részeken is, ahol a cselekmény, nos, kevésbé zajlik -, az az,
hogy Novik lépésről lépésre beavatja az olvasót ennek a kölcsönhatásnak az
eredményeibe. Amit kapunk, az egy olyan világ, ami kulcsfontosságú pontokon más
irányt vett, mint annak idején a miénk, és ennek beláthatatlanok a következményei.
A magyar azért jobb lett, nem? |
Ennek a szó szerint a szemünk előtt változó
világnak a bemutatásához a szerző egy nagyon jól eltalált nézőpontkaraktert
választ: William Laurence-t, Őfelsége Reliant
nevű fregattjának kapitányát, aki korának tipikus figurája: nemesi származású,
szörnyen idealista, rettenetesen brit – azon a kissé merev, minden úgy jó, ahogy van, hiszen ha nem
lenne jó, nem úgy lenne módon, ahogy a 19. századi regények ezt a típust
általában lefestik. Laurence nagyjából az első fejezet közepéig marad a Reliant kapitánya, egy, a tojásból frissen
kikelt sárkányfióka ugyanis merőben szokatlan módon kiválasztja magának, hogy a
továbbiakban az ő társa legyen. Laurence ezzel bekerül egy olyan világba,
aminek a létezéséről ugyan eddig is tudomást vett, de azért gondoskodott róla,
hogy ez a tudomás ne legyen valami alapos. Innentől kezdve szinte csak olyan
élmények érik, amik alapjaiban rengetik meg a világról alkotott képét – de tényleg;
amikor az egyik sokkból magához térne, jön a következő. Semmi nem tudja
ellenben kikezdeni a lehetetlen becsületkódexét. Ennek a két dolognak a kombinációja
aztán sorra sodorja a leghülyébb helyzetekbe. Persze azért a talpára
esik. Nos. A legtöbbször. Vagy a talpára küzdi magát; esetleg a talpára
rángatja valaki. (Magáról a sorozat cselekményéről egyébként spoiler nélkül
csak annyit tudok mondani: a szereplők a Napóleonnal folytatott háborút vívják.
Nagy vonalakban, és elég ráérősen. Közben időnként magánéleti válságaik
támadnak. A sárkányok menet közben az égvilágon mindent megkérdőjeleznek.)
A sorozat kb. összes sárkányfajtája. Kattra nagyobb lesz. © Megan Getrum |
Persze ez mind nem lenne elég, ha nem lennének a
sárkányok, akik ugye az egész koncepció velejét képezik. Novik jókora adag
energiát fektetett abba, hogy a lehető legalaposabban, leglogikusabban és
legszínesebben kidolgozza a sárkányok természetrajzát: minden földrésznek
megvan a maga sajátos sárkány-faunája, a maga sajátos sárkány-ember társadalmával.
Maguk a sárkányok pedig nemcsak méretben, színben és egyes különleges
képességekben különböznek*, hanem mindegyikük külön egyéniség. A sárkány
szereplők ugyanolyan rangon vannak kezelve, mint az emberiek: összetett
figurák, saját történetívük van, önállóan fejlődik (vagy épp hogy nem fejlődik)
a jellemük. Novik sárkány-koncepciója amúgy alapvetően nem távolodik el
messzire az általunk ismert „alap” sárkány-archetípustól: ezek a sárkányok is
szeretik a csillivilli cuccokat (birtokolni és
felhalmozni, ha tehetik), ugyanakkor viszont a legnagyobb kincsük a kapitányuk,
akihez szinte a kizárólagosságig menően kötődnek. Ez az egyszerre kedvenc tesó/szülő-gyerek/birtokló
és birtokolt viszony (ami ráadásul kölcsönös!) az olvasó szempontjából
számtalan szórakoztató helyzetet kínál.
Az emberi karakterekkel sincs különösebb gond,
kezelhető méretű, változatos, többnyire kedvelhető szereplőgárdát mozgat a
könyv, igen jól sikerült mellékszereplőkkel. A fiúnemű olvasók szoktak ugyan panaszkodni,
hogy Laurence állandó tépelődése milyen fárasztó – hát, nem tagadom, kell hozzá
ideg, de olyan szórakoztatóan tud szenvedni, hogy megéri kitartani mellette.
Kinek ajánlom?
Azoknak, akik
jól tűrik, hogy nem mindig pörög a cselekmény. A szereplők a történet során
alapvetően az alábbi cselekedeteket folytatják: a) harcolnak, b) utaznak
valahova, hogy ott harcoljanak, c) intrikákban vesznek részt, d) utaznak
valahova, hogy ott intrikákban vegyenek részt, e) vitatkoznak, f) gondolataikba
merülnek/ mentálisan élveboncolják magukat (ez jobbára Laurence). Ebből
következik, hogy a cselekmény néha akár fél kötet hosszan is a fejekben
játszódik. De nem kell elcsüggedni: előbb-utóbb akad gyors és
meglehetősen összetett csata- és más akciójelenet is.
Azoknak, akik
szeretik továbbgondolni a dolgokat. Valamint nem bánják az alternatív
történelmi víziókat, és esetleg ismerik Jared Diamond könyveit.
Sárkányrajongóknak.
Mondjuk hallottam már olyan véleményt is, hogy Novik sárkányai semmi újat nem
nyújtanak McCaffrey sárkányai után, de e kérdésben nem tudok nyilatkozni.
A száraz-,
valamint az akasztófahumor kedvelőinek. Granby szövegeit imádni fogják.
Azoknak, akik
tudnak angolul. A negyedik kötet után ugyanis angolul kell folytatniuk a
sorozatot: az Agave feladta a magyar kiadást.
Kinek nem ajánlom?
Türelmetleneknek.
De tényleg.
Azoknak, akik
idegesek lesznek attól, hogy „de ez a valóságban nem így történt!”.
Tériszonyosoknak.
Három szó: marha sok légicsata. Időnként lepotyog pár ember.
Azoknak, akik
csak az olyan karaktereket szeretik, akik pont úgy gondolkodnak, mint ők. Valamint
azoknak sem, akik nem szeretnek a sajátjuktól eltérő kultúrákról olvasni.
Azoknak,
akiket hidegen hagynak a sárkányok. ???Miért???
Basszus, eddig nem érdekelt ez a sorozat...
VálaszTörlés*sátáni kacaj*
TörlésÖhm, úgy értem, ejj, de sajnálom :(((