gyilok és halcsont - az Ambrózy-sorozatról

Az Ambrózy-sorozattal való viszonyomat leginkább egy igen vad rodeóbika-menethez hasonlítanám: nagyon le akart dobni, én viszont eldöntöttem, hogy fenn maradok, még ha tapadókorongokat kell is növesztenem hozzá.

Én nyertem, de nem volt egyszerű. Az első kötet kivételével - amit, mondjuk, lehet, hogy nem egy tömegrendezvényen kellett volna kiolvasnom - őszinte élvezettel olvastam a sorozat mindegyik részét, de azért nem egészen azt kaptam, amit szerettem volna. Megfigyeléseimet "Iron Tadpole" fedőnevű bűntársam javaslatára a sorozathoz illő formában közlöm.*

Amit igazán csak dicsérni tudok, az a részletekre fordított figyelem. Amit ezen a téren bele lehetett tenni a sztoriba, az bele lett téve. Foglalkoztam én is hobbiszinten helytörténettel és anyakönyvi kutatással, tisztában vagyok vele, mekkora munka van a sorozatban ilyen szempontból. Le a kalappal. Jó, a lakójegyzékekből vadászott szereplőket jelölő lábjegyzeteket feleslegesnek tartottam, simán elfértek volna végjegyzetben, és akkor nem rúgtak volna ki páros lábbal a szöveg hangulatából minden egyes alkalommal. De ettől el tudok tekinteni. Attól is, hogy a jelek szerint a szerző az az ember, aki akkor se írná le a "harisnya" szót, ha fizetnének neki, mindaddig, amíg fuszeklit is írhat helyette. Persze, értem, a korabeli nyelvhasználat rekonstruálása, meg minden.**

Amitől a falat kapartam, az a két főszereplő. Mili logikus választás volt a nézőpontkarakter szerepére, hiszen a történet kezdetén ő az új, idegen elem. A sorozat nagy részében ő lesz a narrátor is, ami már kevésbé szerencsés, mivel Milinek életkorából adódóan nagyobb az arca, mint az esze, és ettől elég idegesítő. Ettől is. Egy ponton kompletten elhülyül, gondolom, a szerelemtől.*** Azt sem értem, hogy hogy narrálhat olyan jeleneteket is, ahol jelen sincs? 

Ambrózy bárót tulajdonképpen nem is tekinthetjük főszereplőnek, hiszen a történet döntő hányadában egyáltalán nincs jelen. Ugyanis nyomoz. Ezt bemondásra kell elhinnünk, és azt is, hogy ő zseniális, mert sosem látjuk, amint épp zseniálisan nyomoz. Azt többnyire csak utólag meséli el.  Ezzel szemben egy igazi kőbunkó. De persze a lelke mélyén egy cuki fiú, csak hát ugye sötét titkok lappanganak a múltjában,**** és ettől kicsit megroggyant lelkileg.*****  Maradjunk annyiban, hogy mindvégig Renée-vel éreztem együtt, akinek, úgy tűnt, belső vágya, hogy valahányszor találkoznak, ütlegelni kezdje a bárót annak tulajdon sétabotjával.

Az igazi móka, amikor ezek ketten közös jelenetekben szerepelnek, olyankor ugyanis mindkettőnek legalább 10 pontot zuhan az IQ-ja. Mili kifejezetten pofoznivalónak tartja őbáróságát, de azért persze már az első kötetben fülig belezúg.****** A báró következetesen úgy kezeli Milit, mint a világ legidegesítőbb kishúgát, de persze a végén kiderül, hogy mindvégig lángolt érte, csak titkolta. Ennek mondjuk az égvilágon semmiféle jelét nem láttuk, de rendben. Elfogadom. De azért nem ez az évszázad könyves románca. A rajongók mondjuk úgy kezelik, de úgy kell nekem, minek dőltem be nekik.*******

A többi szereplő szerencsére bőven kárpótol. Tarján Vili nagyon szórakoztató, simán el tudom képzelni, hogy saját spin-offot kapjon. Kifejezetten el tudom képzelni, amint idősebb korában álnéven noir detektívregényekben írja meg emlékeit. Emmának is kijárna egy spin-off, egyébként is történhetne már valami jó is vele. Márika nagyon szórakoztatóan, itt-ott kifejezetten rejtői módon narrálja az (eddig) utolsó kötetet. És ne feledkezzünk meg a rendkívül irritáló Detrich felügyelőről, aki az egész sorozat leghitelesebb figurája. Egy örök típust képvisel, olyat, aki lefelé tapos, fölfelé nyal, bármilyen hatalmat készséggel kiszolgál, de közben gyűlöli még azt is, aki a pórázát tartja. Detrich, ha végigélte volna a huszadik századot, minden karhatalom egyenruhájában kényelmesen érezte volna magát.********

A kedvenc kötetem egyébként - minden irónia nélkül - a három és feledik, a Bitó és borostyán. Ebben ugyanis tényleg nyomoznak, mégpedig ott, a szemünk előtt! Ráadásul Mili teljesen intelligensen viselkedik benne, csak azon röhögtem sokat, hogy folyton azt mondja, ő a báró jobbkeze. Miért nem a bal? Richárd álöltözetben mászkál, és időnként humora is van, szóval rá se ismerni. Emellett rajongok a borostyánköves ékszerekért. A kettes számú kedvenc a Szer'usz, világ, amelyben Márika kalauzol bennünket az alvilágban, és még a majdani Újbudára is átruccanunk.

Író úrnak üzenem, hogy lelkesen várom a következő kötetet. De tényleg! Legyen benne Emma, jó? És hepiend.

A fotót a Fortepanról nyúltam - nem bírok betelni azzal az oldallal -, a lányokat pedig képzeletben kineveztem Milinek és Emmának. De ne hagyjátok, hogy ez megkösse a képzeleteteket.

* Lábjegyzetelve.

** De akkor is: ezekben a könyvekben kivétel nélkül az összes szereplő úgy beszél, hogy annak hallatán bármelyik, rétegnyelvekkel foglalkozó nyelvész tarkón nyalná magát örömében. Ilyen egyszerűen nincs. Átrágtam magam a századfordulós nőirodalom egy elég jó részén, szóval nekem elhihetitek. Mondjuk legalább a kicsinyítő képzők túltengése stimmel.

*** Erre még visszatérünk.

**** Ezzel a sötét titokkal a szerző hat köteten keresztül húzta az agyamat. A végén már mindenben utalást láttam, és meg voltam róla győződve, hogy akármi is történt, az valami eposzi szabású esemény lehetett. Különben miért titkolnák ennyire? Miért sápadna bele mindenki még a gondolatába is? Richárd megölt valakit. A titokzatos nőt a festményről, akibe halálosan szerelmes volt. Esetleg a nő exét. Vagy medvecsapdában ragadt, miután a nő elárulta, és le kellett vágnia a saját karját, hogy kiszabaduljon. Szóval valami igazán nagy dologra gondoltam. Erre kiderül, hogy - miután lehántjuk a sztoriról a firlefrancokat - megtámadta egy kutya az erdőben. Erős a gyanúm, hogy azért titkolta ennyire, mert ezt maga is cikinek tartotta.

***** Láttunk már ilyet. Sokszor. Nagyon sokszor.

****** Ahogy Iron Tadpole megfogalmazta: "Nincs is szexibb, mint ha elgázol egy félkarú hólyag." És tényleg. Különben elég Shakespeare-ig visszanyúlni: Júlia és Miranda is első látásra beleszeretett az első (nem rokon) férfiba, akit életében látott.

******* Az alábbiak szinte mindegyike jobban működött (vagy működött volna): Mili/Vilmos, Emma/Vilmos, Emma/Richárd, Richárd/terápia, Agáta/Győző bá, Márika/Postás.

******** Amúgy ha lehet, ne próbáljátok elképzelni, hogy ha valóban léteznek, hogyan alakult volna a szereplők élete a huszadik századi magyar történelemnek nevezett revüműsorban. Elég nyomasztó. De lefogadom, hogy mindenütt akadt egy detrich.