Tengerre, brit!

Patrick O'Brian - Kapitány és katona (Magyar Könyvklub, 2004)

"Investigate and shoot down all snoopers — not vindictively, but in a friendly sort of way." — Fleet Admiral William "Bull" Halsey, Jr.

Egy 21 részes sorozat nyitókötete, 400 oldal tömény tengeri kalandozás a napóleoni háborúk korában, szórakoztató fő- és mellékszereplőkkel, kis drámával, közepes mennyiségű vérrel, morbid humorral, naturalisztikus részletekben tobzódva, zenei aláfestéssel.

Igazából már a nyitójelenettel megvett magának, amelyben Aubrey hadnagyot, Őfelsége haditengerészetének szépreményű és ambiciózus tisztjét egy estélyen a vonósnégyes hallgatása közben azzal vádolja meg a székszomszédja, hogy a muzsikába belefeledkezvén rossz ütemben veri térdén a taktust. Később azonban kibékülnek, és elmennek forró csokoládét inni. Aztán Aubrey-t előléptetik, megkapja első parancsnokságát, és különféle egzotikus tudományos megfigyelések és más izgalmak ígéretével lépre csalja újdonsült barátját, aki felcsap a hajó orvosának. Hát így valahogy.

Jack Aubrey egy labrador kölyökkutya és egy minden hájjal megkent vén tengeri medve tulajdonságait elegyíti magában, amennyiben parancsnokként hideg fejű, merész és ügyes taktikus, magánemberként pedig rendszeresen megbotlik az emberi interakciók perzsaszőnyegének rojtjaiban, mindenféle körültekintés nélkül rontva be olyan helyekre (természetesen metaforikusan), ahová mások legfeljebb lábujjhegyen mernek beóvakodni. Ez arra készteti az olvasót, hogy rendszeres időközökben felsóhajtson, miszerint "baaaaaaaakter, Jack".

Maturin doktorról az első benyomásom az volt, hogy "kicsi, mérges ember csellóval, aki mindent fel akar boncolni", ami egy hangyányit talán sarkított megfogalmazása annak, hogy a jó doktor fő hajtóereje a természettudományos kíváncsiság, a kiábrándult ír honfiúság és a klasszikus zene. Amikor a fülszöveg azt írja, hogy a kapitány és a hajóorvos a csaták szüneteiben Mozartot játszik a parancsnoki kabinban, nem viccel; ráadásul közben a legvalószerűtlenebbül szórakoztató filozófiai párbeszédeket folytatják le.

Mivel a hajózási szakkifejezések területe az egyik kapitális vakfoltom (őszintén, örülök, ha meg tudom különböztetni a jobb és bal csapást), attól féltem, unni fogom a könyv körülbelül felét kitevő tengeri ütközeteket és hajómanővereket, de rájöttem, hogy néhány kezed ügyébe eső tárggyal egész jól le lehetne játszani ezeket, főleg, ha lenne a közelben valaki, aki mozgatja őket, miközben te a könyvből instruálod, hogy "most pedig a sótartóval szél ellen, rövid irányváltásokkal közelítsd meg a távirányítót". Legalább hasznát veszem a Fecskék és Fruskák-előképzettségemnek. Komolyan, előre tartok további kötetektől, amelyeket fordítás hiányában kénytelen leszek angolul élvezni. Legalább már tudom, melyik oldal a port és melyik a starboard.