J. K. Rowling: The Casual Vacancy, 2012
Ülj le fiam, 3/4. Nem rossz, de nem is jó. Mondá az angol tanárom minden alkalommal, mikor feleltem. Egy idő után, ha azzal mentem haza, hogy kaptam egy 3/4-et, Anyuka már vigyorgott rám, hogy megint angol felelés volt? Pont, így ezzel a könyvvel is. A rosszhoz képest egészen jó, a közepest viszont éppen csak egy kicsivel veri. Egyébként igen, én is olvastam a molyos értékeléseket. Kapott a könyv hideget-meleget. Volt, aki egekig marasztalta, volt, aki még a keresztvizet is lehúzta róla. Nos, nyilván nem egy Harry Potter, bár mondjuk a vastagsága, hossza simán megvan hozzá. Erősen gyanús, hogy J.K. 500 oldal alatt nem is tud könyvet írni. És a probléma pont itt kezdődik...
Nagyjából megszoktuk, hogy egy történetnek van egy bevezető része, egy tárgyalása és levezetése. Jo-nak ezt az arányt sikerült jó alaposan felrúgnia. A bevezetés ugyanis kiteszi a könyv felét. Nem viccelek. Nagyon érdekesen indulunk, mindjárt az első 5 oldalon meghal a főszereplő. Szerintem ez nem spoiler, mert még a fülszövegen is rajta van, nagyon nem fogunk meglepődni. Mondjuk én azt hittem, hogy valaki megöli, mert akkor legalább lett volna egy kis izgalom a következő 563 oldalon. Szóval, aki arra számít, hogy innentől izgulunk, az rossz könyvet vett le a polcról.
Barry eltávozik legott és elkezdődik a bevezetés... ami tart egészen a könyv további 300 oldalán keresztül. Megismerkedünk kb. 30 szereplővel, név, nem, bőrszín, nemzetiség, hajhossz, lábméret és ruhaméret szerint. Ne essünk kétségbe a rengeteg információtól, ismerőseim között tartott kutatómunkám eredményeként kijelenthetem, hogy a megkérdezettek alig 2%-a mondta azt, hogy sikerült elsőre mindenkit megjegyeznie. Őszintén megmondva én a nagy többségbe tartozom, abba, aki unta a bevezetést és kb. 5 szereplőt jegyzett meg név szerint, a többeket pedig egy nagyvonalú kézlegyintéssel elintézte. Mert a könyv első fele pontosan úgy néz ki, minha egy kreatív írás tanfolyamon a tanár azt kérné beadandónak a nebulóktól, hogy írjatok jellemzést 30-40 emberről, majd a tanév második felében találjanak ki hozzá egy történetet is. Hát, kicsi Jo-nak ez sikerült.
Persze nem mondom, hogy nincsenek benne J.K. Rowlingra olyan nagyon jellemző gyönyörűséges tájleírások, mesteri jellemrajzok, ami miatt állítom, hogy a Harry Potter történetek soha nem fognak elévülni. Akárhogyan is unalmas az első 300 oldal, gyakorló íróknak kötelező újból és újból elolvasniuk, mert senki a kortárs írók közül nem képes olyan hiteles képet festeni a 21. század emberi elméjéről, mint J.K. Az pedig, hogy tökéletes brit korrajzot épít fel a könyvében erősen Oates-i magasságokba emeli a könyvet, csak éld túl az első "pár" oldalt.
Aztán egy kicsit fellélegezhetsz, mert jön a cselekmény. No, ne várj tőle sokat... nem lesz akkora megrázkódtatás. Jön az emberi gonoszság, annak is a kicsinyített változata. Hiába, nah, mégis csak egy angol kisvárosban vagyunk, ahol ha valaki kiejti a "paki" szót, akkor mindenki hangosan felszisszen, viszont az teljesen normális, hogy a szomszédasszony évek óta nem mászott ki a drogok okozta mámorból. Jóléti társadalom, nohiszen. Nagyon naívan el lehet képzelni, hogy az angol társadalom az eltartott kisujj, tea, whiskey és a híres brit tudósok hazája, de itt élve huzamosabb ideig, elmondhatom, hogy pont így élik a mindennapjaikat. Ennél fogva simán kötelezővé tenném a kivándorlást fontolgatók körében.
Most, hogy kicsit sikerült elvennem mindenki kedvét a könyvtől, beszéljünk egy kicsit a történetről. Jön a cselekmény. Ami nem más, mint Barry halála után megüresedett önkormányzati helyéért folyó harc. Ahhhh... tudtam, hogy imádni fogjátok. Ugye? Váratlan fordulat, halál, drogok, szegények,gazdagok, visszafojtott indulatok, felszínre törő harag... Hát van akinek nem futkos a hideg a hátán? Őszintén, ha ennél a pontnál kezdődött volna a történet, akkor kiemelkedően 5 csillagot kapna, mert 300 oldal egyszerűen túl sok ahhoz, hogy magaménak érezzem Pagford történetét, viszont pont elég, hogy elképzelhetetlenül unjam az egészet. Simán elég lett volna minderre a fele is, hogy gyönyörű feszültsége legyen a történetnek, így viszont van egy halk sóhaj az elején, majd bla-bla-bla-bla-wow-bla-bla-bla-bla-wow-bla-bla-bla-wow-whatafuck-wow. Mondjuk úgy a második "wow" felé kezdtem el élvezni az egészet, mind az 5 db név szerint megjegyzett szereplőmmel. Kapunk zsarolást, megelevenedik Barry szelleme, jönnek a stiklik és simlik, közben betekinthetünk a gyönyörűen rohadó angol társadalomba (jól gondold meg, hogy itt kezdesz új életet). És a végén kapunk egy kellemes Oates-i lezárást.
Egy szó, mint száz: ne kezdj neki közvetlenül nagy dózisban elfogyasztott Harry Potter után. Ha szereted Joyce Carol Oates-t, akkor ezt a könyvet is imádni fogod. Egyébként nekem hiányzik Ron...
A 3/4-del egyetértek, a szereplőket én is képtelen voltam megjegyezni a könyv feléig, és utána is folyton be kellett őket azonosítani magamban. Jesszusom, ez most éppen ki is? (Furcsa, most, hogy belegondolok, a HP-ban is rengeteg szereplő volt, mégsem esett nehezemre megtanulni őket.) Érdekes módon nekem az első fele tetszett jobban, a 2. felében egy csomó sablont éreztem (a molesztált anya, akiből drogos lesz, az intrikák, stb.), és a vége egyszerűen nem volt katarzis számomra. Az egész könyvben nem volt egyetlen szereplő, akit megkedveltem volna, akivel azonosulni tudtam volna akár minimális szinten is. Írástechnikailag valóban jó, de maga a könyv sajnos, számomra feledhető.
VálaszTörlésÉs Ron nekem is hiányzik. :)
Nos, igen, borzasztó sablonos, de a nagyszerű jellemrajzok miatt ez talán kevésbbé fájó. Megkedvelni senkit sem sikerült nekem se és talán pont ez az egyetlen igaazi gyengesége a könyvnek. Feledhető, viszont elképesztően bravúros írás. Kíváncsi leszek az álnév alatt íródott könyvére.
TörlésÉs hát Ron...
Ezzel teljesen egyetértek. A jellemrajzok kitűnőek, de mivel nem szerettem meg a szereplőket, a vége sem ütött. Hm, nem is tudom, a krimije érdekel-e... Esetleg, ha már van tapasztalat máshonnan, hogy milyen.
Törlés