az év mazsolái - 2017

Elkezdtem írni egy bejegyzést arról, hogy hányféleképpen lehet egy könyv emlékezetes, példaként az idei olvasmányaimat használva, de szerencsére a harmadik bekezdés után rájöttem, hogy ez még engem sem érdekel. Helyette kaptok egy 2017-es "legjobb öt" listát, kis kitérőkkel. Jó lesz? Jó hát.

Azt, hogy "legjobb öt", temészetesen nem úgy kell érteni, hogy objektív irodalomtudományi szempontok szerint ezek a könyvek a legjobbak azok közül, amelyeket az idén elolvastam, mert efféle válogatásra nemcsak alkalmas nem vagyok, de hajlandó sem. De ha végigfutok az éves listán, ezekről vannak a legmarkánsabb emlékeim.

Read More

bitch, please, avagy a könyvértékelésekről

Könyvértékelést írni nehéz. Annyira, hogy én például sokszor neki se állok. De könyvértékelést olvasni sem mindig könnyű. Nem azért, mert minden értékelés szubjektív (még az is, amit a szerzője hűvösen tárgyilagosnak tart), hanem mert sok olvasó mintha nem gondolkodna el rajta, hogy mi az, amit jogosan lehet számon kérni a történettől vagy a szerzőtől. 

Az alábbiakban néhány kedvenc példám következik. A jogász olvasók kedvéért előre leszögezem, hogy emlékeimre/mások emlékeire támaszkodva írtam őket össze, egyiket sem egy konkrét értékelésből idézem. De valahol, valamikor mindegyikre láttam példát.

Read More

nehéz megzabolázni

A könyvespolcot, mi mást?

"An Old English word for library was “bōchord”, which literally means “book hoard”, and honestly I really think we should go back to saying that because not only does it sound really fucking cool, but it also sort of implies that librarians are dragons." (via nancybirch)

Tegye fel a kezét, aki szerint elég helye van otthon a könyveinek! Na ugye. Mondjuk pont most mesélte el egy barátom, hogy most hogy költöznek, csak néhány igazán nagy kedvenc könyvet tartanak meg papírkiadásban, a többit elajándékozzák, és megveszik helyette e-könyvben. Nem tagadom, praktikus ötlet, engem azonban, aki albérletről albérletre hurcolom magammal a majdnem teljes olvasói múltamat (beleértve egy-tíz mesekönyvet is), konkrétan kilelt a hideg a gondolattól.

Viszont az is igaz, hogy nincs lakás, amelynek tágíthatók lennének a falai (a gumiszobás poénokat most mellőzzük, ha lehet), szóval az embernek valahogy keretet kell szabnia. Most elárulok néhány trükköt, amelyek esetleg segíthetnek a könyváradat megállításában  vagy legalábbis az áradatot lomhán csörgedező patakká csökkentik.

Read More

esküdni mertem volna, hogy tegnapelőtt még 2016 volt

Oké, tudom. Egy évig fel se néztem a blogra. Nem ígérem, hogy idén jobb leszek, mert a feltételek nagyjából ugyanazok, mint tavaly, de igyekszem. Hogy mégis legyen valami nyoma 2016-nak idefent, leporoltam a tavalyi évzáró booktag-et, amit tavaly a moly nagyobbik fele kitöltött, a kisebbik pedig masszívan rühellt. Akinek van kedve, érezze magát kíhívva rá, akár a poszt alatt hozzászólásban is szívesen várom a saját listátokat.

Egyébként roppant büszke vagyok magamra, mert rekordot döntöttem, és csak 13 könyvet vettem egész évben. Rossz hír, hogy még így is a végére értem a lakás könyvtároló kapacitásának. Szintén nagyon büszke vagyok rá, hogy Algernon és én már 11 tételt teljesítettünk a Je suis snob  kihíváshoz készült listáról, bár a tizenkettedikbe (Esterházy Harmonia Caelestis-e) még beletörhet a bicskánk.

Persze ez is egy megoldás. 

© Last Lemon Productions Ltd., 2014

Frankfurtot hagyjuk. A németek még mindig nem tudnak kávét főzni.

Teljesítettem tovább a tavalyi könyves fogadalmamat, és végre elolvastam a hivatalos Gerald Durrell-életrajzot. Ez nem tett felhőtlenül boldoggá, de legalább okosabb lettem tőle.

Az idei könyves fogadalmam: várólistacsökkentés, de most komolyan. Még mindig van vagy negyven olvasatlan könyv a polcon. Ha ebből tizenötöt elolvasok, már elégedett leszek.

És akkor az aktualizált booktag:

Read More