Kisvárosi gyilkosságok Dávid Veronnal

Baráth Katalin: A fekete zongora (Agave, 2010)

Friss élménnyel jövök, kedves olvasók (vagyis az egy darab, hűséges Rézangyal - szeretünk, Réz!). Annyira friss, hogy még ki sem hűlt. Nem mintha ebben az időben bárminek is esélye lenne kihűlni, tekintve, hogy a levegő forró, a laptop forró, valamint alighanem az agyam is forró. Ilyen melegben még olvasni sem lehet rendesen, tiszta kínszenvedés egy helyben ülni is, hát még összpontosítani is bármire, ami egy pohár limonádénál bonyolultabb.

Baráth Katalin A fekete zongorája mindezeket figyelembe véve kellően könnyed olvasmánynak tűnt, na meg tudtam, hogy anyukám hamarosan kölcsönkapja a következő köteteket, és addig be akartam hozni a lemaradást. Egyébként igen, vele is van könyvklubunk - rendkívül gyümölcsöző együttműködés, amelyben felváltva vagyunk felbujtó és felbujtott, tekintve, hogy ő jó könyveket kap kölcsön, én meg kényszeresen vásárlok újabb és újabb köteteket, amik előbb vagy utóbb úgyis kikötnek nála. Mi már csak ilyen család vagyunk. Egyszer írok majd a nővéremről is, aki szintén jelentős érdemeket szerzett irodalmi nevelésemben, főleg mert remek könyveket lehetett csórni a könyvespolcáról.  

Szóval fogtam A fekete zongorát, kiültem az erkélyre a limonádé mellé, és hajrá.

Read More

Sztálingrádi szitakötők - könyvklub atyámmal II.

Vámos Miklós: Szitakötő - Nemzedékünk regénye (Európa, 2012)

Végre eljutottam eddig a könyvig is, alig fél év alatt, eddig dekkolt ugyanis a várólistámon. Mondjuk van olyan tétel, ami sokkal hosszabb ideje dekkol ugyanott, de hát ezt most hagyjuk. A várólista, mint tudjuk, olyan, akár egy malaclopó köpönyeg, sok bűnt elfed.

Azt hiszem, ez volt életem eddigi leghülyébb hasonlata.

A Szitakötő, azon túl, hogy Vámos kedvelt szerző mifelénk, azért került haza, mert a fülszövege beharangozta, hogy ez itten az ötvenes években született generáció egyetemes élet-és korrajza lesz, ez pedig mindig érdekes, különösen, ha a szüleid olyan kevéssé sztorizgatós típusok, mint az enyémek. Atya, aki ajándékba kapta, annak rendje és módja szerint ki is olvasta pár nap alatt, és megadta neki jó volt, de hülyén lett vége értékelést. Ez biztató volt, úgyhogy én is listára tettem.

A történet nem túl bonyolult: 1957-ben egy gyermektáborban összetalálkozik nyolc gyerek, és úgy döntenek, hogy márpedig ők innentől barátok lesznek, jóban és rosszban, amíg csak élnek. És ez történik. Közben elmúlik egy egész élet, hatvan év, és hogy micsoda hatvan év volt ez, arról mindannyiunknak vannak ilyen-olyan elképzelései.

Read More

Sztálingrádi szitakötők - könyvklub atyámmal I.

Lehetett valami a levegőben a Könyvhéten, mert alapos lökést adott az olvasási kedvemnek. A közvetlenül utána következő hétvégén egy-egy falásra bekajáltam két nem aprócska regényt: szombaton az Ingóköveket Lőrincz Judittól, vasárnap a Szitakötőt Vámos Miklóstól. Ilyenkor szoktak a futó ismerősök fanyalogni, hogy ja, biztos fel se fogtál belőle semmi, csak pörgetted a lapokat, én meg ilyenkor szoktam szendén mosolyogni, hogy fákjú. Maradjunk annyiban, hogy igen, én ezen a sebességen olvasok, már ha a feltételek adottak (például semmi mást nem kell csinálnom egész nap). És nem, nem árt meg az olvasási élménynek.

Lőrinczy Judit: Ingókövek (Ad Astra, 2013)

Most kezdhetném azzal, hogy az Ingóköveket már akkor kinéztem, amikor bejelentették, blablabla - mindenki ezzel nyit, komolyan, súlyosan kiszámíthatóak vagyunk. Bár tény, hogy így volt. Biztos vagyok benne, hogy volt, aki ellent tudott állni a magyar szerző regénye a sztálingrádi csatáról mágikus realista beütéssel felvezetésnek, de az nem én voltam.

Read More